Kezdőknek

A tenisz jó választás! : Számos kutatás bizonyítja, hogy a tenisz az egyik legegészségesebb, legkevésbé sérülést okozó sport. A tenisz egy élethosszon át űzhető, építi a játékos önbizalmát, segíti önértékelését. Képessé tesz az önmegtartóztatásra, és az önállóságra, és megtanít a mások tiszteletére. De mindenekfelett a tenisz egy jó játék, mely módot ad a test edzésére, úgy hogy közben jól érzi magát az ember.

  • A mai rohanó világban is könnyen megszervezhető, hiszen egy partner elegendő hozzá.
  • Páros változata lehetőséget ad egy fajta csapatjáték élményre is.
  • Felnőttként kezdve, amatőr játékosként is eljuthat az ember olyan szintre, hogy teniszmérkőzéseket játszik, sőt a tudásának megfelelő teniszversenyen is kipróbálhatja magát, megízlelve a versenyzés szépségeit.

A teniszezővé válás folyamata:

  1. Vegyünk néhány óra teniszleckét! Ehhez keresni kell egy jó edzőt, aki valamelyik közelben lévő teniszklubban dolgozik. 20 – 30 órányi oktatás, minimum heti rendszerességgel, elég lehet ahhoz, hogy egy játékos megtanulja a leggyakrabban használt mozdulatokat, és képes legyen labdameneteket kialakítani. A hazai teniszéletben leginkább egyéni óra keretében tanulnak az emberek teniszezni, de sok helyen létezik a felnőttek számára is kis csoportos teniszoktatás. Ez egyrészt azért jó, mert oszlanak a költségek, másrészt egyből lesznek hasonló tudású ismerőseid, akikkel később önállóan is eljárhatsz teniszezni. Ha tanfolyamot keresel nézz körül a főoldalon a programkeresőben.
  2. Pontjáték: Ha elég órát vettünk, és úgy érezzük alkalmas rá a tenisztudásunk, kezdjünk el pontra játszani. Aki csak ütögeti a labdát, az is teniszezik, de a sportág szépségének csak egy kis szeletét „ízlelte meg.” A pontjátékkal töltött idő sokkal intenzívebb, sokkal motiváltabb a játékos, hogy elérjen és sikeresen visszaüssön egy-egy labdát. Egy nagy küzdelem árán megnyert teniszmérkőzés a győzelem örömével tölti el, nemcsak a profi versenyzőt, hanem a hobbi teniszezőt is.
  3. Versenyezz!: Ha kipróbáltad magad a pontjátékban, és továbbra is vágysz a kihívásokra akkor kezdj el versenyezni. Az alkalomszerű pontjátékok után újabb fejezet kezdődik a teniszezésedben azzal, ha versenyhelyzetben játszol mérkőzéseket. Itt meg kell birkóznod a téthelyzet adta nehézségekkel, a sorozatterheléssel, és az ellenfelek sokszínűségével. A versenyek élvezetes sportesemények, hiszen sok hasonló érdeklődésű emberrel találkozhatsz. A versenyzéshez is sok jó tanácsot adhat neked egy edző, valamint a kialakult jó technikád „őrzője” lehet.

Mindegy, hogy meddig jutsz a folyamatban, ha csak ütögetni jársz le a megszokott partnereddel, vagy ha a legprofibb versenyeken indulsz, akkor is reméljük sok örömed lesz abban, hogy csatlakozol a tenisz társadalomhoz, és reméljük ez az oldal hozzásegít ahhoz, hogy minél több teniszprogramon, eseményen tudj részt venni.